2012. szeptember 20., csütörtök

Magyar Designerek Londonban

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) pályázatot hirdetett a Londoni Design Hét keretében megrendezésre kerülő TENT London design kiállításon való részvételre. 

Az előszelekciót követően - amelyben a Fiatal iparművészek Stúdiója Egyesület nyújtott szakmai segítséget - az összeállított csapat anyagát a kiállítás londoni regisztrációs zsűrije kiválasztotta.  A döntésben fontos szempont volt, hogy mindenki újdonsággal - új termékkel, új fejlesztéssel mutatkozzon be a magyar standon.

Londonban a kortárs design seregszemléjén fiatal tervezők és már neves márkák is bemutatkoznak, több, mint 200 kiállító a világ 18 országából.

A Hita célja, hogy standjának látogatói átfogó képet kapjanak a kortárs magyar designról: felfedezzék, megszeressék és a Tent után is figyelemmel kísérjék azt. A standon megjelenő tervezők a szakma különböző ágait képviselik, pályájuknak különböző szakaszán tartanak. A kiállítók között éppúgy szerepel rangos állami kitüntetésben részesült üvegtervező, mint pályakezdő bútortervező. A tervezőkben egy közös: termékeiken egyedi látásmódjuk, problémamegoldásuk, magasfokú szakismeretük egyaránt megjelenik. 

Tervezők: 
Borkovics Péter, Kele Sára, Kodolányi Gábor, Koós Daniella, Lublóy Zoltán, Molnár Réka, Sárossy Zsuzsanna és Tompa László.

Borkovics Péter • glass designer
www.borkovics.hu
A lámpák egyedi, a kézművesség igényével készülő tárgyak, bennük ötvöződik a hagyományos, kifinomult mesterség a 21. századi LED technika újításaival. Az üveg, az elektromosság és a mechanika optimális kombinációjának kialakításától kezdve mindent maga a tervező készít, az öntőformáktól a kemencéig. Szerteágazó érdeklődése tárgyain is megmutatkozik: legyen szó elcseppenő lámpákról és szobrokról, üvegbe nyomott hüvelykujjról, fahasábról. Az üveg számára - ezredszer is - izgalmas játékszer, amelyet irányít és amely őt irányítja.


Kele Sára • product designer
www.sarakele.com

Remiz
A Remiz lámpacsaládot az ipari környezetek inspirálták. A textillel szálerősített könnyű, vékonyfalú cement lámpabúra az anyag nyers szépségét hivatott megmutatni. A lámpabúrák speciális receptúrával, több réteg cementből készülnek, rendkívül vékonyak, mégis ellenállóak. Minden darab kézzel készül, a függesztett vagy asztali lámpák az elemek egyedi kombinációs lehetőségét is biztosítják: a lámpabúrák kívül és belül is készülhetnek fehér vagy szürke cementből, a textilkábel színe és a lámpatest tömörfa változatai is garantálják az egyediséget.

Wally
A Wally éjjeliszekrény egy kísérlet arra, hogyan lehet - az ökotudatosság jegyében - hulladék faanyagból izgalmas, minőségi bútort készíteni. Asztalosműhelyekből, fatelepekről sokféle maradékanyagot (dió, cseresznye, fenyő, akác, tölgy, bükk, kőris, juhar, amarant, bambusz) gyűjtöttem, melyek formájukban és feldolgozottságukban is különböztek. Ez a látványos variancia szolgált a tervezés további szakaszaihoz inspirációként. A különféle faelemek harmonikus kombinálásával kialakult patchwork szerű tömörfa textúra adja a bútor báját és karakterét, melynek legszembetűnőbb eleme a eredendően lila színű amarant fa. A textúra nem csak látványos, de egyedi is: minden újabb Wally egy megismételhetetlen kombináció. Fontos volt, hogy a faelemek megőrizzék eredeti színüket, ezért az elkészült bútor csak természetes olajjal és viasszal lett kezelve. A karakteres textúrát ellensúlyozandó egy egyszerű, mégis izgalmas formát kerestem - ezért támaszkodik a falnak ez a kétlábú éjjeliszekrény.

Kodolányi Gábor • product designer
www.codolagni.com

A Codolagni Design Stúdió-t 2010-ben alapította (Kodolányi Gábor formatervező és Halász Katalin kutatómérnök) céljuk az volt, hogy saját design termékeket hozzanak létre, és minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak a gyártói szándékok elősegítése érdekében. A termékötlet felmerülésétől a szükséges lépcsőkön keresztül egészen a termék csomagolásáig és bemutatásáig végzik tevékenységüket. A tervezés során a forma által sugallt hangulatra, érzéskeltésre helyezik a fő hangsúlyt. Kulcsszavaik: tisztaság, különlegesség, innovativitás. 


 Koós Daniella • product designer
www.koodform.com

A Koodfrom egy fiatal tervező, Koós Daniella saját termékeinek márkaneve. A bútor- és csomagolástervezőként is végzett iparművész 2007 óta foglalkozik termékfejlesztéssel, gyártással és forgalmazással. A Koodform tárgyak egyediek, sokszínűek és gyakran túlmutatnak elsődleges funkciójukon. Az új termékek elsősorban nem az egyes tárgytípusok iránti vonzalom, hanem az új igények kielégítése iránti szenvedélyből születnek, ezért a márkán belül egyforma hangsúllyal jelennek meg az olcsó szuvenír tárgyak és az egyedi bútorok. A Koodform 2012-től különböző szolgáltatásokkal: tárgy és grafikai tervezéssel, tanácsadással is várja a márka kedvelőit. 

Simple 45 ülőke

45x45x45 cm tölgyfurnéros rétegeltlemez, szivacskárpit. Az ülőke elforgatható kárpitja hat eltérő karakterű megjelenést biztosít a bútor számára.

Curiosity univerzális dohányzóasztal
75x75x36 cm, 46x46x60 cm furnéroztott MDF, tömörfa. Többfunkciós lerakó asztalok, számtalan, különböző méretű rekesszel, mélyedéssel, melyekben praktikusan elférnek a kikapcsolódáshoz szánt kellékek.


Zoltán Lublóy • porcelain designer

www.lubloy.hu

Lublóy Zoltán fiatal designer, aki szereti, ha a tárgyak humorosak és használhatóak is egyaránt. Általában porcelánnal dolgozik, de számos kerámia alkotás is részét képezi kollekcióinak. A köztudatba kaktusz vázájával került. Saját márkája a DESIGNLUBLOY - egyedi, színvonalas, néhol groteszk, ám mégis figyelemre méltó tárgyak csoportja. 

Olajkiöntő
Olyanoknak készült a filigrán porcelán palack, akik megadják a módját az evésnek és a főzésnek egyaránt. Tökmagolajnak, szójaszósznak és házi készítésű fűszeresolajoknak a tökéletes tartója. 

Tollaslabda sószóró
Dobd fel a konyhádat színekkel, vagy vicces tárgyakkal! Fekete és fehér tollaslabda a sónak és a borsnak, a többi fűszer rajtad áll. Mindegyik darab kézzel készül, igazi stúdió tárgy fél-porcelánból. Szerva itt, csere ott? 

Állatos bögrék
A korabeli rajzokkal variált, egyedi bögrék eleven és szellemes ajándékok kávé és tea függő alanyoknak. Legyen stílusa a reggelnek, mert szebb lesz, ha egy állat sem hiányzik. Vadászjelenetek minden nap.


 

Réka Molnár • textile designer
www.moringa.hu

A Moringa Molnár Réka mintatervező márkája, mellyel saját tervezésű, kisszériás lakástextiljeit és lakberendezési kiegészítőit jelöli. Moringa legújabb lakberendezési kiegészítői a használat során nyerik el végső formájukat. Ilyen például az a hűtőmágnes kollekció, ahol a faágon ücsörgő madárkákkal elkészíthetjük a saját faágunkat, a nekünk legkedvesebb madarakkal. Vagy a hő hatására mintát változtató bögrék, amelyekbe ha forró folyadékot öntünk mozgásba kezd a minta. Például a bögrepáron, amely a Zápor nevet kapta, a zivatar után kiderül az ég, és megnőnek a gombák az esőtől. A „Fák alatt” című bögre pedig elárulja teázás közben, hogy mire lestek a ravaszdi rókák a fák alatt! Réka első lakástextil kollekcióit 2011-ben mutatta be. Ezek a Röppentyű és a Banana Leaves nevet kapták. Mindkettő kiállításra került Londonban a 100% Design-on és a Clerkenwell Design Weeken is. 2012 őszi kollekciója a Tent Londonon került bemutatásra elsőként, majd Bécsben a Blickfangon lesz látható októberben. 

Zápor
Hőre mintát változtató porcelán bögre, kétrészes szett. Igyál egy teát, és eláll a nyári zápor. Az ég kiderül, a felhők eltűnnek és a gombák növekedésbe kezdenek. 

Fák alatt
Hőre mintát változtató porcelán bögre. Vajon mire lesnek a rókák a fák alatt? Önts forró italt a bögrébe és meglátod! Előbújik a mókus az odúból, eltűnnek a levelek a fákról és meglátod a mögöttük rejtőzködő kismadarakat. 

Róka
Konyharuha, nyomott mintás pamutvászon. Mi tesz boldoggá egy rókát kora reggel? Egy aranyos kismadár reggelire!




Zsuzsanna Sárossy • textile designer
www.sarossy.hu

Legyen szó üvegékszerről, hátizsákról, női táskáról vagy lakberendezési tárgyról a legfontosabb a személyre szabhatóság! A SAROSSY alapkollekciók magukban rejtik az egyedi elképzelések, vágyak megvalósításának lehetőségé. 

D O B O Z
tárolj másként, tárolj egyedien!
Az asztali tároló termékcsalád többféle anyag társításából született: a „palást” gravírozott vagy hímzett kecskebőr, maga a tároló fából vagy porcelánból készül; 10 méretváltozatból áll. A vékony tároló testre ruhaként feszül a bőr, melynek a színe és a mintázata illeszkedik a megrendelő elképzeléséhez.
DOBOZdiagonal • vonalritmus
DOBOZorganic • florális elemek
DOBOZbusiness • cégekre, brandekre szabott minták
DOBOZoriginal • amikor a bőr dominál
DOBOZzigzag • keresztszemes minták

László Tompa • product designer
www.tompakerámia.hu 

Cube illusion
Fedeles doboz, 40 x 40 x 40cm tömör cseresznyefa. A doboz egy egyszerű kocka, amelynek a teljes felületét faesztergálással készült geometrikus díszítő elemekkel borítottam be. Így a tároló funkció mellett egy eredeti, új és erőteljes, szoborszerű bútor jött létre. A díszítő elemek formájának köszönhető az az optikai csalódás, amely miatt első látásra nem látszik, hogy a bútor egy viszonylag nagy tároló részt rejt magában.

Flower lámpák30 x 30 x 35cm, 30 x 30 x 42cm tömör cseresznyefa. Az előző munkám a „Kocka illúzió” után gondoltam arra, hogy függőlámpákat tervezek, amelyek hasonlóan a dobozhoz, esztergált elemekből fognak állni. Itt az alap lámpa egy hatszögletű gúla, amelyet különböző elemekkel résmentesen borítottam be. Így egy organikus, szoborszerű megjelenést kaptam. A lámpa nem transzparens, lefelé irányuló, lokális világításra alkalmas.