2013. szeptember 24., kedd

VII. AQUAPROFIT-POLGÁR SAKKFESZTIVÁL A MŰVÉSZETEK PALOTÁJÁBAN

A 2013-as esztendő egy újabb nagy lépést jelent az évről évre megújuló, és mindig meglepetésekkel teli Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivál immár hét éves történetében. Már a helyszín megválasztása is önmagáért beszél. A Művészetek Palotájának patinás termeiben a sakk, mint művészet jelenik meg, és kapcsolódik össze számos más művészeti ággal szeptember 29-én, vasárnap.

A fesztivál ezúttal is valódi családi esemény lesz. A gyerekeknek szóló programok összekapcsolódnak a Müpa-ban már hagyományos és népszerű Cifra Palota programmal. A sakkoktatás mellett tehát lesznek a sakkozással kapcsolatos kézműves-mesterség foglalkozások, sakkjátszótér, vetélkedők, fotósarok.


A sakk képességfejlesztő szerepe a közoktatásban ezúttal is kiemelt témaként jelenik meg a fesztiválon. A Müpa-ba az ország különböző régióiból ellátogató pedagógusok egy konferencia keretében ismerhetik meg a Nemzeti Alaptantervbe 2013-tól bekerült Tehetségfejlesztő sakkot, valamint a Sakkpalota program, a tankönyv-, és munkafüzet sorozat elemeit. A magyarországi aktualitások mellett nemzetközi kitekintést is kaphatnak a sakknak a közoktatásban betöltött szerepéről, és a digitális korban bizonyítottan hiánypótló oktatási elemként benne rejlő lehetőségekről.

A nap fénypontja természetesen ezúttal is a Polgár nővérek elleni szimultán lesz, amelyen közéleti személyiségek, sportolók, művészek, tudósok, üzletemberek, politikusok, sakkrajongók és gyerekek mérkőzhetnek meg a misztikus játék történetének leghíresebb testvérhármasával.

A fesztivál már a korábbi évek során is számos külföldi meghívottat látott vendégül, ebben az évben azonban ezen a téren is nagy meglepetéssel készültek a szervezők Garri Kaszparov lett az idei Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivál díszvendége.

A sportág legendás világbajnoka első alkalommal vendégeskedik Budapesten. Kaszparov évek óta figyelemmel kíséri az Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivállal kapcsolatos eseményeket, az ez évi fesztiválra pedig már személyesen is ellátogat, és előadást is tart. Az orosz nagymester a versenysakk mellett, Judithoz hasonlóan elkötelezett híve a sakk az oktatásban programnak. 2011-ben, az Európai Sakkszövetséggel és Polgár Judittal karöltve kezdett lobbi tevékenységbe az Európai Parlamentben a sakk iskolai bevezetése érdekében. A deklarációt végül 2012 márciusában az EP képviselők több mint a fele aláírásával támogatta, egyben felkérte a tagállamokat, hogy dolgozzák ki a sakk közoktatásba történő bevezetésének feltételeit.